

Magyarország soha nem látott lehetőségek előtt áll a fejlesztések terén. És most csak rajtunk múlik, hogy ez az új kezdet mennyire lesz sikeres. Fontos, hogy mindenki – választó és politikus, vállalkozó, civil és önkormányzati tisztviselő – felelősséggel átérezze a helyzet jelentőségét! Meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy hazánk sikeres legyen, és eredményeivel példát mutathasson a környező országoknak.
Az
Új
Magyarország Fejlesztési Terv
európai
uniós
és hazai forrásokból 8 ezer
milliárd forint
támogatást tesz
elérhetővé a magyar
vállalkozások, önkormányzatok
és civil
szervezetek számára ennek a világnak a
felépítésére az
elkövetkezendő 7
évben. Közös
felelősségünk, hogy
ezeket a forrásokat jól fektessük be,
így
mindenki megtalálhatja a feladatát ebben az
építkezésben. Egy
igazságos, korszerű,
jól működő és modern
társadalmat
építhetünk fel a 21. századi
Európában. Olyan társadalmat, amely
példaként szolgál másoknak.
Olyan
országot építhetünk, ahol
büszkék
lehetünk a közös
teljesítményünkre.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv minden idők legnagyobb befektetése egy olyan jövőbe, amelyben gyermekeink egy élhetőbb, jobb, korszerűbb, biztonságosabb és igazságosabb országban élhetnek. (Forrás: Új Magyarország Fejlesztési Terv Arculati Kézikönyv ÚMFT (2007-2013) kedvezményezettek számára (elérhető, letölthető a www.nfu.hu weboldalon).)
Hercegszántó
Község Önkormányzata 2008-2009
években 4
önkormányzati tulajdonú
utcáját (Dózsa
György utcai főtér, a Petőfi, Gábor
Áron, Vöröshadsereg utcák)
újítja fel. A belterületi
utcák
burkolatának felújítása
Hercegszántó község
település
rendezési tervében foglaltaknak megfelelően, az
előzetes
állapot felvételek, forgalmi
vizsgálatok
alapján történik, 10 éves
tervezési
élettartamra. A fejlesztés
eredményeként 1175 m, 7376
m²
útfelújítás
révén (tervezett pályatest
szélesség: 5 m)
biztonságosabbá,
gyorsabbá
és kényelmesebbé válhat a
közlekedés, a környezet por- és
zajterhelése csökken, ezáltal
fokozódik a
környező lakosság komfortérzete.
A beruházás a Dél-alföldi Operatív Program (DAOP) keretén belül Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése tárgyú pályázaton (DAOP-2007-3.1.1/B) elfogadott, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által támogatott projekt keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
A projekt (Dózsa György tér és a Petőfi, Gábor Áron, Vöröshadsereg utcák felújítása.) ÁFA-val számított összköltsége 66 457 265 Ft, azaz Hatvanhatmillió-négyszázötvenhétezer-kettőszázhatvanöt forint.
Hercegszántó Község Önkormányzata
Székhely: 6525 Hercegszántó, Dózsa György utca 8.Telefon és fax: 06 79 554 060
E-mail: polgarmester(kukac)hercegszanto(pont)hu

Hiperhivatkozások:
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1133 Budapest, Pozsonyi út 56.) támogató képviseletében DARFÜ Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Társaság
Székhely: 6726 Szeged, Közép fasor 1-3.ÚMFT infovonal: 06 40 638 638
E-mail: nfu(kukac)nfu(pont)gov(pont)hu

Hiperhivatkozások: